Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Farsangi Fánk Története

 

   Az izraelita ünnepek gasztronómiai szokásaiban a Hanuka ünnep ideje alatt fogyasztott fánknak régi történelmi háttere van.

   Kr.e. 168-ban IV. Antiókhosz Epiphanész, szeleukida uralkodó a jeruzsálemi Szentélyben, Izrael legszentebb helyén oltárt emelt Zeusznak és egy disznót áldozott fel rajta. Izrael népe ezt a szentségtörést nem nézte tétlenül. Matitjahu (Matatiás) nevű főpap és fia, Jehuda Makabi (Makkabi Júdás) vezetésével felkelés tört ki.

    A harcok három és fél éven át, Antiókhosz haláláig tartottak. Jeruzsálemet fél évvel hamarabb, december környékén sikerült visszafoglalni. A Törvény előírta a megszentségtelenített Templom megtisztítását, ami nyolc napig tartott. Ehhez azonban rituálisan tiszta olajra volt szükség, hogy nyolc napig táplálni tudják vele a lámpások lángját. Felkutatták az egész Templomot, de csak egy napra való olajmennyiséget találtak. Nem tudtak mit tenni, feltöltötték vele a lámpásokat.

    A hagyomány szerint az olaj – csoda folytán – kitartott a nyolcadik nap végéig. Erről a csodáról emlékeznek meg az izraeliták az olajban sült fánk fogyasztásakor.

 

     A fánk európai elterjedésének történetéről két híres legenda él a köztudatban.

 

   Az egyik, a francia beignets nevű sütemény körül alakult ki, amelyet Marie Antoinette királyné (1755-1793), XVI. Lajos hitvese, egy kalandos karneváli éjszakán ismert meg. A királyné a Tuilleriákban rendezett farsangi álarcosbálról megszökött, és álöltözetében elvegyült a tömegben, amely az utcákon kavargott. A sétálás közben megéhezett a királyné, így egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot. A fánk rendkívül megízlett neki, ezért az őt kísérő lovagnak meg kellett vásárolnia az egész kosár tartalmát. A karnevál elmúltával a fánksütőt a palotába rendeltette. A mézeskalácsos elmesélte a fánk receptjét és elkészítési módját a királyné cukrászának. A cukrász finomította, és egy kicsit módosította a receptet, és ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált a fánk.
   Mivel az emberek hamar megkedvelték a finom, laktató, olcsó tésztafélét, hamar divatos süteménnyé és a farsang kísérőételévé vált.

 

   Egy másik forrás szerint a fánk bécsi eredetű édesség.
„Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek.
   Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott.., mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, valakinek a fejéhez akarta vágni.

   Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek.”
(Részlet Halász Zoltán Mesélő szakácskönyvéből)

 

   Magyarországon a fánk a 19. században terjedt el széles körben, de egy korabeli feljegyzés szerint 1603-ban gróf Thurzó Szaniszló galgóci várában egy lakomán - hetedik fogásként - már fánkot szolgáltak fel.

   Hazánkban a fánksütés szokása a Dunántúlról terjedt el, és vált egyre több helyen szokássá, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangkor édességként az asztalra kerülhessen ez a finom nyalánkság.

   A farsangi fánk általában könnyű tojásos tésztából készül, de más variációja (burgonyás, csöröge, stb.) is van. A fánk készülhet töltetlenül, vagy töltve, a tetejét újabban különféle bevonatokkal díszítik. De van sós variációja is.
Általános jellemzője, hogy bő zsírban, vagy olajban sül.

 

 

Előző okosság

 

Következő okosság

 

Főmenü